A Mikulás és a megengedett sebesség túllépése

Stefan Lemurellt, a Gothenburgi Egyetem matematika tanszékének vezetője és Maria Sundin, a Gothenburgi Egyetem fizika tanszékének vezetője is karácsonyi hangulatban van: kiszámolták, hogy mennyivel is repeszt a Mikulás.

Jöjjenek a számok. Körülbelül 2 milliárd gyermek él a Földön, viszont a Mikulás nem látogatja meg a muzulmánokat, a hindukat, a zsidókat és a buddhistákat, így csak nagyjából 380 millió gyereknek visz ajándékot. A számolás érdekében tegyük fel, hogy egy átlagos családnak 2,5 gyereke van. Eszerint mintegy 152 millió házhoz kell ellátogatnia a Mikulásnak.

,,Ez másodpercenként 900 látogatásnak felel meg, ha feltételezzük, hogy a Mikulás beveti azt a stratégiai trükköt, hogy nyugat felé halad, némiképp meghosszabbítva ezzel a nap 24 óráját” – mondja Stefan Lemurell.

Ha feltesszük, hogy a házak átlagosan száz méter távolságra vannak egymástól, illetve azt is, hogy időre van szükség a szán leparkolásához, a kéményen keresztül bejutni a házba, valamint az ajándékok cipőkbe illetve zsákokba való becsempészéséhez és végül az épület elhagyásához, akkor bizony nagyon gyorsnak kell lennie a rénszarvas vontatta szánnak.

Ahhoz, hogy az akció sikeres legyen 90 ezer kilométer/órával kell közlekedniük a szarvasoknak.

Ha elkezdünk megint számolni, akkor ez a hangsebesség 265-szöröse, ennek a sebességnek az eléréséhez a Mikulásunknak 14 milliószoros gravitációs erőt kell elviselnie. (Egy profi vadászpilóta a gravitációs erő 7 szeresénél már elájul…)

Kérdés: most akkor ki is a Mikulás? Egy túlképzett vadászpilóta, vagy a bácsi egyszerűen a közlekedés előtt evett Bözsi néni lekvárjából???

 

 

 

 

Szöveg: Kostjak Ignác

Kép: Internet