Manapság egyre elterjedtebb művészeti ág az úgynevezett slam poetry, amely egy leginkább rögtönzésen alapuló, változatos témájú, szabad verselést takar. Egyre több városban alakulnak meg ezzel kapcsolatos társaságok, kerülnek megrendezésre versenyek, vagy akár tematikus felolvasó estek. A minap Pajor Dórival beszélgettem, akit legutóbb a 19. Kortárs Művészeti Fesztiválon hallhattunk.
Payer Réka: Kezdésként szeretném feltenni a szokásos, gyakorta hallható kérdést: hogyan is indult ez az egész?
Pajor Dóri: Már körülbelül 4.-es korom óta írogatok, akkor még csak a könyvekben lévő verseket írtam át a saját szavaimra. 6. osztály környékén kezdtem magamtól verseket írni, és 9.-ben találtam rá a slam poetry-re, akkor jött az égi villanás, hogy ezt nekem találták ki. A legelső versenyem 2017. június 21.-én volt, és azóta már szívbaj és tenyérizzadás nélkül állok színpadra.
P.R.: Mit jelent neked a slam?
P.D.: A slam számomra olyan, mintha én lennék a pszichológus és a páciens egyben, közben a saját kanapémon fekszem. Nekem ez egy mentsvár, kiírom magamból az összes bajom, véleményem, élményem, és olyan átéléssel adom elő a színpadon, hogy sokszor a közönség is belecsöppen ezáltal a kis világomba.
P.R.: Milyen témákat szeretsz érinteni a leginkább?
P.D.: Nem túlzok, ha azt mondom, hogy mindenfélét. Szeretek arról írni, ami más embert is érint, ami köztéma. Legutóbb egy, a nőket éltető slamet írtam a FehérvArt majálisra, édesanyám miatt, akire felnézek, és így próbáltam neki sok-sok mindent meghálálni. Sokszor volt már, hogy belecsempésztem csípős politikát, dohányboltot, és minden mást, amiről tudom, hogy a közönség látja maga előtt. Ez most eléggé úgy hangozhat, hogy a közönségnek írok, de nem, csak szimplán nem látom értelmét, hogy egy érzelmekkel teli, túlsiratott szöveggel álljak elő, mert vagy nem tartozik másra, vagy felesleges, hogy másra is tartozzon.
P.R.: Ért bármilyen hátrány a műfajban a nemed vagy a korod miatt?
P.D.: Nem nagyon. Voltak kétségeim az elején persze, hogy mit kéne, mit nem, például a fogalmazásomat tekintve, de rájöttem, hogy nem fogok ezen stresszelni. Ez vagyok én, magamat adom. Nem leszek hercegnős, nem is vagyok az a túl lányos-lány. Elég bohém stílusom van, emellett a fültágító, a piercing. Fogalmazzunk úgy, hogy nem a megszokott norma. Ezért nem is akartam az elején se egy másik Dórit játszani, hogy esetleg ne vessenek meg, vagy elfogadjanak. Úgy voltam, hogy magamat adom, és akkor nem érnek meglepetések. Ez mind az írásban, szereplésben, vagy a való életben. Így legalább engem látnak, hallanak száz százalékosan
P.R: Dolgozol most éppen valamin?
P.D.: Igen, egy új, mondhatni ‘produkción’, amiről még nem hallottam, hogy valaki megcsinálta volna, nem is láttam még, lehet eredeti lesz, majd meglátjuk. Mindenesetre most egyelőre még nyári munkakeresés van, célok kitűzése versenyek terén, például Pest, meg augusztusban a Balaton 100szó.
Szöveg: Payer Réka (Vasvári Pál Gimnázium)
Fotó: Lőrincz Miklós