A tánc egy másik világba repít el

Kindl Gábor ugyan még csak nemrég töltötte be 18. életévét, a karrierjét építgeti: hisz már most táncversenyről táncversenyre jár, egyik fellépése követi a másikat. Ezekkel kapcsolatban beszélgettem vele.

 

Payer Réka: Mikor kezdtél el táncolni és hogy kerültél a modern tánc világába ?

Kindl Gábor: Óvodában kezdtem el néptáncolni, a szüleim kívánságára, ekkor még nem igazán szerettem. Majd az iskolában egy év kihagyással folytattam. Ezzel párhuzamban kezdtem el acro dancezni, bár azt hamar abbahagytam. Végül a néptáncot kb. 8-9 évig csináltam. Aztán mikor iskolaválasztásra került sor, nem volt ötletem, de a bátyám miatt felmerült a Gorsium Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, A nyílt napukon találkoztam a modern tánccal: akkor jöttem rá, hogy ez nekem kell. Szerettem a néptáncot, de ez sokkal közelebb áll hozzám.

P.R.: Az iskolán kívül táncolsz valahol?
K.G.: Az Alba Jazz Táncműhelyben tevékenykedek 2017 novembere óta. A gorsiumos tanárom ajánlgatta, hogy el kéne mennem valahova külön is. Itt elég jó és összetartó csapat van, fejlődés szempontjából kiváló.

P.R.: Mióta versenyzel?
K.G.: Novemberben volt az első versenyünk, most a Ritmus Csapatok Országos táncversenyében versenyzünk februártól. A februári fordulónkkal kvalifikáltunk a nemzetközi versenyre, aminek köszönhetően eljutottunk Zágrábba, a következő forduló pedig Milánóban lesz.

P.R.: Mivel lépsz fel ezeken a versenyeken?
K.G.: Ugyanazokat a koreókat visszük minden fordulóra, mivel azzal kvalifikáltunk. A Gorsiummal 1 csoport, 2 duó és 1 szóló koreót adtunk elő. A Táncműhellyel 2 koreográfiánk van.

P.R.: Van kedvenced?
K.G.: Nehéz választani, mert mindegyikben más miatt érzem jól magam. De a szóló nagyobb kihívás, hisz egyedül vagyok, csak engem néznek. Ez eleinte fura is volt, még sose szólóztam, viszont ez a legfontosabb számomra, mert amiről szól az egész, az nagyon hasonlít az életem egyik szakaszához, így tudom mihez kötni. Bár néha voltak mélypontok, nem mindig éreztem magam jónak, és azért az emlékek is gyakran feltörnek.

P.R.: Mesélnél kicsit a duókról is?
K.G.: Az egyik duót Sánta Benedekkel táncolom, akivel tavaly a szakmai gyakorlatunkon találkoztunk először, úgy gondolták jó páros lennénk. A duónk a testvériségről szólt. Mára nagyon jól összekovácsolódtunk, mintha a kistesóm lenne, ami sokat segít az előadáson. Az egész nagyon közel áll a szívemhez. Benedek egyébként most 10 éves, és jövő tanévtől már a Táncművészeti Egyetemen fog tanulni, amire nagyon büszke vagyok, de az egyik szemem sír, a másik meg örül annak, hogy sikerült neki, és élheti az álmát.A másik duót Rácz Kittivel adjuk elő, ő a Gorsium volt diákja, vele készült egy koreónk a Fehérvár Hangjára, Patrícia egyik számára. Ezt alakította át Timi, a tanárom. Ez a továbbfejlesztés a mostani koreográfiánk, egy se veled, se nélküled kapcsolatról szól. Nagyon szeretem, bár a témát szerencsére csak elképzelni tudom, milyen lehet.

P.R.: Ér bármiféle megkülönböztetés fiú táncosként?
K.G.: Eleinte nagy hátránynak éreztem, hogy fiú vagyok, azt hittem emiatt majd lenéznek, de ezt aztán elengedtem és rájöttem, hogy emiatt inkább előnyöm van. Kevés fiú táncos van a modern táncban, míg a lányokból Dunát lehetne rekeszteni.

P.R.: Mit adott neked a tánc?
K.G.: A tánc minden élethelyzetemben jól tud jönni, táncolok ha boldog vagyok, vagy ha szomorú, sőt sokszor még akkor is ha fáradt vagyok. Egy másik világba repít el, már a próbateremben áthangolódom. Nagyon szeretem ezt a „kettősséget”. Ugyanakkor a tánc által nagyon sok összetartó és elfogadó embert ismertem meg, mint például a tanárom, akit már említettem párszor: Tombor Tímea, aki igazából a jövőbeli karrieremet egyengeti és nem csak a táncban áll mellettem – a lelkemmel is foglalkozik, ami számomra nagyon fontos és sokat jelent.

P.R.: Milyen terveid vannak a közeljövőt illetően?
K.G.: Szeretnék jelentkezni a Fehérvár táncosa felhívásra. Nagy lehetőségnek tartom és szeretném egy kicsit más szemszögből hallani az értékeléseket. Jó lenne egy kicsit meghallgatni más véleményét is, átvenni más emberek tapasztalatait. Jövőre pedig szeretnék jelentkezni a Táncművészetire.

 

Szöveg: Payer Réka (Vasvári Pál Gimnázium)

Fotó: Kunsági Kinga

 

 

 

[radio_player id="1"]