A Grand Canyonra sokan a Föld egyik leglátványosabb természeti képződményeként tekintenek. Bár az elmúlt száz évben a geológusok úgyszolván minden négyzetméterét átvizsgálták, a függőleges falú völgy máig számtalan földtani rejtélyt tartogat az utókornak. Annál is inkább, mert aki pontosan fel tudja tárni a fejlődéstörténetét, az az egész észak-amerikai kontinens múltjának megismerése felé nagy lépést tesz.
A kutatók több mint egy évszázada igyekeznek megfejteni, hogy egy kis folyó miként tudott ilyen mély völgyet vájni magának. Ma új felfedezések új válaszok felé mutatnak.
A Grand Canyon méretei oly hatalmasak, hogy a képződményt még az űrből is látni: 440 kilométer hosszú, közel 30 kilométer széles és 1600 méter mély. Az első emberek évezredekkel ezelőtt jelentek meg ezen a tájon. A kanyon azóta félelemmel vegyes tisztelet tárgya: hogyan került ide, és milyen titkokat rejtenek a falai? Sok amerikai őslakos számára ez szent vidék, szakrális tisztelettel tekintenek a kanyonra.
A kutatók számára a kanyon igazi kincs és rejtély: megdöbbentő, mert körös-körül minden lapos, és a kanyon peremétől még 30–40 méterre is azt hiheti az ember, hogy milyen unalmas ez a táj. Ha viszont teszünk még néhány lépést, és lenézünk a szakadékba, hirtelen kitárul előttünk az egész gigantikus völgy. A kanyon falait alkotó kőzetrétegek több milliárd év alatt jöttek létre. Minél mélyebbre ereszkedünk, annál messzebb jutunk vissza a múltba. A legfiatalabb kőzetek vannak felül és a legősibbek a völgytalpnál. Mintha csak a feje tetején állna a Grand Canyon: felül fosszíliák egy ősi tengerből, alul pedig egy régi hegylánc maradványai. A lemezütközések fontos szerepet játszottak a kialakulásban is.
A régió magasan a tenger szintje felett volt, és megszakítatlan fennsíkot alkotott. Létrejöttéhez egy másik természeti erőre volt szükség: az erózióra. Már a terület megemelkedése idején egy folyó kanyargott át a síkságon, elkezdve bevágni medrét az alapkőzetbe. A Colorado-fennsík megemelkedésével a folyó fokozatosan bevágódott, és szó szerint kettévágta a térszínt. 70 millió évvel ezelőtt eső- és olvadékvíz folyt a Mogollon-magasföldről a leendő Colorado-fennsíkra. A vízfolyás lassan elkezdett bevágódni a plató felszínébe. A plató anyagát tehát az erózió bontotta meg.
A nyomozás következő lépése a kanyont kialakító ősfolyó megtalálása. Néhány régi folyómeder ma is látszik – de ezek több kérdést vetnek fel, mint amennyit megválaszolnak. A folyó által szállított kavicsok meglehetősen beszédesek. Ezeknek folyómederbeli fekvési iránya elárulja a víz egykori folyási irányát: a folyók valószínűleg északkelet felé folytak – ellentétes irányba, mint ma. De a víz nem csak hogy ellentétes irányba, de másik kanyonban is folyt, délre, a kanyon nyugati szakaszától 6 kilométerre. A régi meder ma üres. Vajon mi történhetett?
Az egykor vízszintesen fekvő kőzetrétegek most már majdnem függőlegesek. A régió megdőlt – majd megsüllyedt.
Amikor a hualapaik ősei körülbelül 7000 évvel ezelőtt megérkeztek a Grand-kanyonba, a Colorado folyót az élet egyik legfontosabb forrásaként tisztelték. És ma is az. Itt minden élet a folyóban gyökerezik. A kanyon számukra olyan dolog, amelynek megőrzéséért a hualapaik ősei keményen harcoltak. Mert tisztában voltak a fontosságával. Azt szeretnék, ha továbbra is fenntarthatnák természetes állapotát, és természetes szépségét.
Szöveg: Fonai Dorka (Lánczos Kornél Gimnázium)
Forrás: National Geographic