Az E-könyvolvasó

Amióta fejlődésnek indult az elektronika, a könyveknél már sokkal hatékonyabb eszközök is rendelkezésre állnak az információk tárolására: egy pendrive is eltárohat akár több száz, ha nem ezer regényt. Sokkal kevesebb heyet foglal el, így nem meglepő, hogy vannak olyanok, akik egy világító képernyőt bámulva olvasnak. Viszont már létezik egy másik könyvforma is: az E-könyvolvasó.

A képhez tartozó alt jellemző üres; image-6.png a fájlnév

Nagyjából úgy néz ki, mint egy tablet fehér képernyővel. Abban különbözik azonban, hogy LCD kijelző helyett elektronikus papírt használ. Ez nem bocsát ki fényt a működése során, de csak 2 szín megjelenítésére képes: a feketére ás a fehérre. A papír pixelei valójában apró mikrokapszulák, amelyeknek az átmérője kb. akkora, mint az emberi hajszál. A belsejükben fehér és fekete töltéssel rendelkező részecskék találhatók, egy átlátszó folyadékban oldva. Ha a kapszulák alatti elektród negatív töltésbe jön, akkor a szintén negatív töltésű fekete részecskéket feltaszítja a kapszula tetejére, míg a fehér pozitívakat lehúzza. Ekkor fekete lesz a pixel. Ha az elektód pozitív fehér a pixel. A részecskék a pixel színváltása után a helyükön maradnak, ergó csak a képváltáshoz kell energiát használni. Nem csoda, hogy az akkumulátorjaik hosszú élettartamúak.

A képhez tartozó alt jellemző üres; image-5.png a fájlnév


Az E-könyvolvasó ugyanakkor rengeteg könyvet, akár több százeret is képes tárolni. Mondjuk, kétlem, hogy bármelyik felhasználó olvasna annyit.

Ez az olvasóalkalmatosság továbbá még éritőképernyővel és belső LED világítással is rendelkezik, ha sötétben kéne olvasni. Tud kapcsolódni a WiFi-re, egy áruházból bármilyen könyvet letölthetsz. Bluetooth-szal rácsatlakozhat hangszóróhoz vagy fülhallgatóhoz a hangoskönyvekhez, sőt olvashatunk rajtuk akár fekete-fehér képregényeket is. Letölthetünk szótárakat, beállíthatjuk a nyelvet, a betűméretet, a távközt. Rákereshetünk szavakra, kifejezésekre stb. Egyes modelleken akár még jegyzeteket is készítettünk egy külön tollal. Van, amelyiken elfut az Android, bár a nem színes képernyő és a képkockaváltás sebessége nem a legjobb, azért ez nem semmi!

Ez a technológia már csak fejlődni tud. Egyre jobbak és okosabbak lesznek és valamennyivel jobb az elektronikus papírt bámulni, mint az LCD kilyelzőt. Szerintem sokkal elterjedtebb is lehetne.

Szöveg: Juhász Bence
Forrás és képek: Productivity Hub 

[radio_player id="1"]