Bolondballagás 2019

Zajlik a ballagási hét Székesfehérváron. Hétfőn kezdődött az Órajátéknál a Kossuth udvarban a végzős osztályfőnökök köszöntésével, ma pedig megrendezték a belvárosban a Bolondballagást.

Reggel fél nyolckor indultak el a beöltözött végzősök az Alba Pláza elől. A menet a Fő utcán keresztül a Zichy színpadig tartott. A Bolondballagásra idén 20 osztály nevezett, 16 iskolából. A diákokat Magyaródi Anett, a Székesfehérvári Diáktanács elnöke, dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere és Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte. A vonulást a Csángálló zenekar kísérte. Az osztályok bemutatója a Hotel Magyar Király előtt zajlott.

A zsűri tagjai:
dr. Cser-Palkovics András
Kiss Dorottya, A Szabadművelődés Háza igazgatója
Töll Konrád, a Polgármesteri Hivatal kommunikációs munkatársa

A 100 ezer forintos fődíjat, a „Hello tourists!” című produkciójával a Tóparti Gimnázium 12/A osztálya nyerte. Az SzSzC I. István Szakgimnáziumának 12/D „Meseparádéja” végzett a második helyen, a harmadik pedig a Lánczos Kornél Gimnázium 12/A osztálya lett, a „Láncos rabjai” című előadásukkal. Az ő érettségi bankettjükhöz a város 75 ezer és 50 ezer forinttal járul hozzá. Emellett pedig mind a 20 résztvevő osztály kapott 20-20 ezer forintot, amit a bankettjére fordíthat. A város ballagási programja május 4-én, szombaton folytatódik a Városház téren a városi ballagással.

Szöveg: Lendvai Martin (Vasvári Pál Gimnázium)
Fotó: Pintér Ádám (Lánczos Kornél Gimnázium)

[radio_player id="1"]