Ezrek vonultak a Sóstóra – így zajlott a Sportmajális

Idén – szakítva a hagyományokkal – nem a Bregyóban, hanem a Sóstón rendezték meg a Sportmajálist.

A menet a Petőfi parktól indult, majd a MOL Aréna Sóstóban ért véget. Miután a több ezres tömeg elfoglalta helyeit a stadionban, dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy városunk mennyire szereti a sportot, mind amatőr, mind profi szinten, és megköszönte minden kilátogatónak, hogy eljött.

A beszéd után átadták a „Székesfehérvár sportjáért” díjakat, melyeket idén Dániel Andrásúszóedző, a Delfin SE elnöke és Kóger István jégkorongedző és egykori válogatott játékos vehettek át. Polgármesteri Elismerő Emlékéremben részesült Fésüs Irén, amit a kiemelkedő munkája elismeréseként kapott mint röplabdaedző.

Az ünnepélyes díjátadó után Cheerleaderek léptek fel, majd megkezdődött az este hatig tartó programsorozat. A napot az Albatrosz Repülő Együttes nyitotta, Veres Zoltán Európa-bajnok motoros műrepülő bemutatójával.

A nap során a kisebbeknek Gyermekszigettel kedveskedtek, volt Streetfood Sarok és a nagyszínpadon fehérvári egyesületek bemutatóit láthatták az érdeklődők.

Szöveg: Lendvai Martin (Vasvári Pál Gimnázium)
Fotó: Pintér Ádám (Lánczos Kornél Gimnázium)

[radio_player id="1"]