Győzd le a határaidat!

Nagyon szeretek sportot nézi. A csapatsportok közelebb állnak hozzám, de az egyéni számok versenyzőit is csodálom a teljesítményük és akaraterejük miatt, a parasportolókat különösen. Nemrég interjút készíthettem Lengyel Zsófiával, aki aliglátó, versenyszerűen sportol. De akkor hogyan tud versenyezni?  Egy guide segít neki, akivel a combján és karján van összekötve. A sporttól függetlenül is tele van tervekkel és nagyon vidám a mindennapokban.

Papp Luca: Miért  a triatlont választottad?

Lengyel Zsófi: Mindig is sportoltam, mozogtam és nagyon hiperaktív kisgyerek voltam a látássérültség ellenére. Először úsztam és atletizáltam, de aztán 20 évesen a gimnázium vége felé kiöregedtem ebből a sportágból, hiszen nem lehet atlétaként sokat fejlődni, ha már az ember „öregszik”. Akkor egy lehetőséget, felajánlást kaptam: mi lenne, ha belevágnék a paratriatlon sportágba, ugyanis akkor készültünk arra, hogy a paralimpián bevezetik a triatlont –  az Rióban volt először, addig ez a sportág nem létezett paralimpián. Ekkor a 4 éves ciklus elején álltunk, 2012 végén. Én 100 méteres sprinter voltam, úgyhogy a triatlon az 5 kilométer futásával és azzal, hogy még előtte biciklizzek és ússzak – az nagyon nagy kihívás volt. De belevágtam, és nagyon megszerettem! Így öt évig csináltam válogatott és elit szinten.

PL.: Ki támogatott ebben a legtöbbet?

LZs.: A párom és családom voltak azok, akik az első pillanattól a legvégéig, sőt még most is nagyon szeretnék, hogy lendületesen menjen ez a paratriatlon dolog. De természetesen vannak szponzoraim, ők is mellettem álltak, egyesületem pedig több volt az elmúlt 4 év alatt.

PL.: Mi a legfontosabb, amit egy guide-nak tudnia kell?

LZs.: Ez nagyon sokrétű lehet. Számomra a legfontosabb az, hogy empatikus legyen, el tudjon egy másik embert fogadni, és tényleg szeressen azzal a másik féllel együtt dolgozni. Hiszen ha ez nem megy, hiába a világ legjobb triatlonistája vagy akármilyen sportolója, nem fog működni a duó. Természetesen ettől függetlenül nagyon fontos, hogy nagyon ügyes legyen az adott segítő, de annál is fontosabb, hogy szeresse azt a feladatot, amit elvállalt.

Pl.: Ezek alapján választod ki a guide személyét? Ez hogy történik?

LZs: Jelentkezők alapján is, és nem csak én döntöm el: természetesen ebbe beleszólása van az edzőmnek, az egyesületemnek és akár az adott sportág szövetségének is.

 

A végszó nem lehet más: Hajrá Zsófi! Hiszen a médianap után is futni ment 🙂

 

 

 

Szöveg: Papp Luca

Fotó: Facebook

 

 

[radio_player id="1"]