Kovács Aliz Fehérvár Hangja 2019-ben

Két év után ismét elérkezett a város és a megye legnépszerűbb tehetségkutatója a döntőjéhez, amit – ahogyan szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt a Fehérvár Táncosa esetében is – a Vörösmarty Színházban rendeztek meg.

Félszázan indultak, de a végére csak egy maradhatott. Közel háromhónapnyi felkészülés, rengeteg gyakorlás és eszméletlen mennyiségű zene után vasárnap este elérkezett a fináléjához az idei, 2019-es Fehérvár Hangja. Az est házigazdája, Csonka András köszöntötte a közönséget a teltházas döntőn.

A műsort Kovács Aliz kezdte, aki Alicia Keys How Come You Don’t Call Me című slágerét hozta magával. A zsűrizés idén nem változott, tehát minden produkciót a négytagú zsűri közül ketten értékeltek. A négyest a már az elsődöntőben megismertek, Schoblocher Barbara, Jancsó Gábor, Vörös Tamás és Szakács Gergő alkották. Alíz produkcióját a zsűri „tökéletes kezdésként” értékelte, a 16 éves lány így nyugodt szívvel várhatta és figyelhette a többieket.

Az első felvonásban még Isaacs Thomas, Bérces Molli és Matern Vanda léptek fel. Thomas, az elődöntőhöz hasonlóan egy Ed Sheeran-számmal érkezett, Molli és Vanda pedig mindketen egy-egy új számmal rukkoltak elő. A Fehérvár Hangja hagyományéhoz híven, idén is fellépett a 2017-es győztes, Ferenczy-Nagy Boglárka, aki először Cassie Levy Easy To Be Hard című számával szórakoztatta a közönséget, másodjára pedig a két évvel ezelőtti győztes dalát énekelte el az eredményhirdetés előtt.

A második felvonást Eszes Nina nyitotta, akit Kovács Szabolcs, Sáska Maja és Cservenák Marianna követett. Nyolc versenyző után egy kisebb szünet következett, majd Gyanó Huba lépett a színpadra, aki Rag’n’Bone Mantől a Skint énekelte, miközben saját magát kísérte gitáron.

A döntő egyetlen saját dalos produkciója Pap Rebeka nevéhez fűződött, aki Hole című dalával lépett a zsűri elé. Az este énekes produkcióit Nagy Gréta, majd Morvai Anna zárták, majd utánuk a zsűri elvonult meghozni a végső döntését.

Addig, hogy a nézők se unatkozzanak, a döntősökkel készített rövid, vicces játékokról készített videókat nézhették meg, majd a Free Spirit tánciskola táncosai produkcióját élvezhették. A zsűri döntését követően megérkezett a 12 döntős a színpadra, immáron ez közös dal keretében.

Dr. Cser-Palkovics polgármester is köszöntötte a versenyzőket, és megköszönte mindenkinek a munkáját, és hogy a jelentkezésével is növelte a verseny színvonalát. Továbbá a közönség egyöntetű beleegyezésével megkezdődhet egy gála szervezése, ahol ismételten viszontláthatjuk a döntősöket.

Miután mindenki megkapta az ajándékcsomagját, Csonka András kihirdette a harmadik és a második helyezettet. A harmadik helyezést Nagy Gréta nyerte el, a képzeletbeli dobogó második fokára pedig Matern Vanda léphetett fel. A győztes pedig Kovács Aliz lett, aki egy egyéni plakettet, egy házi stúdió felszerelést és a Fehérvár Travel felajánlásával egy értékes utazási utalványt is magával vihetett. A műsor pedig, ahogyan vele kezdődött, úgy vele is végződött, hiszen még egyszer elénekelte a győztes dalát, amivel két év múlva, a legközelebbi döntőn is visszatér.

Szöveg: Lendvai Martin
Fotó: Pintér Ádám