Magyar írásbeli: pipa

Amikor megláttam a szövegértés témáját, megnyugodtam, mert a gyakorlások során az elmúlt években volt eyg-kettő, ami nagyon száraz volt. Így gondoltam, a játék témakör nem lesz az. Érdekes volt az írás, mert több pszichológiai utalás is volt benne, és ez a célirányom.

A feladatok között akadt olyan viszont, amit nehezebben sikerült értelmezem és a végén kiderült: a többieknek is ugyanaz okozott nehézséget, mint nekem. Ez az a feladat volt, ahol táblázatba kellett beillesztgetni cselekményeket. Számomra nem volt elsőre egyértelmű az utasítás. De ez legyen a legnagyobb probléma! A többi kifejezetten jól ment.

Erre a feladatra és az érvelő fogalmazásra vagy a hivatalos levélre másfél óránk volt. Pár perc kellett volna még nekem, hogy le tudjam ellenőrizni. Itt az évelést választottam a téma aktualitása miatt (szinkronos vagy eredeti nyelvű filmek), meg azért is, mert jobban szeretek érvelni, mint hivatalos levelet írni. Annak a témája pedig egy római kori lelet megtalálása egy építkezés során volt.

Az érettségi második felére 2 és fél órát szántak. Ez teljesen elegendő volt, sőt előbb be is fejeztem, de legalább nyugodtan le tudtam ellenőrizni, kapkodás nélkül. Mándy Iván Nyaralás c. novelláját kellett elemezni, vagy két verset összehasonlítani, azok pedig József Attila Kertész leszek, illetve Radnóti Miklós Istenhegyi kert c. versek voltak. Nekem a versösszehasonlításra esett a választásom, mert ismertem az elsőt közülük, illetve azt a dalt, amit ez ihletett meg. Én személy szerint a magyar érettségitől féltem a legkevésbé. Írni rendkívül szeretek, így nem okozott nehézséget egyik kifejtős feladat sem.

A feladatsort és a javítókulcsot itt nézhetitek meg.

Holnap folyt. köv.!

Szöveg: Sándor Tamara (Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium)

Fotó: eduline.hu

[radio_player id="1"]