Nagy Bogi, ahogy mi ismerjük – interjú a Diáktanács elnökével

Nagy Bogi sokak számára a fehérvári rendezvényekről és programokról lehet ismerős, amint aktívan tevékenykedik a Diáktanács tagjaival együtt Székesfehérvár diákságát képviselve. Bogi idén lett végzős a Vasvári Pál Gimnáziumban. A Diáktanácsban töltött évei alatt szerzett tapasztalatait és élményeit mesélte el amint a jeget megtörve az első lány, aki elnöki pozíciót tölt be a tanácsban, és a végzős évéről, a jövőbeli terveiről is megosztotta az elképzeléseit.

Fónagy Kitti: Hogyan éled meg a végzős év kihívásait?

Nagy Boglárka: Őszintén szólva egy kicsit nehezen, de ugyanakkor próbálom minden pillanatát úgy megélni, hogy ez az utolsó évem, itt az iskola falai között, és az azoknak a gimnáziumi időknek a vége, amelyek a gyerekkoromhoz köthetőek. Szerintem majdnem mindenki, főleg középiskolás kora óta azt várja, hogy egyszer majd végzős legyen, megbirkózhasson a végzős év kihívásaival és egyben megtapasztalhassa az utolsó év szépségeit, többek között a szalagavatót és az iskola szalagjának a viselését is. Kicsit fáradtságos munkának érzem a 12. évet, viszont úgy próbálom megélni, hogy igazán szép emlékekre tudjak visszaemlékezni, és azt tudjam mondani, hogy ebbe minden tőlem telhetőt beleadtam, mindent megcsináltam és úgy telt, ahogy szerettem volna.

F.K.: Milyen céljaid vannak a Vasvári elvégzése és az érettségi letétele után?

N.B.: Nagyon szeretnék egyetemre menni, a Corvinus Egyetem nemzetközi gazdálkodás szakát jelöltem meg első helyen, úgyhogy sikerült egy olyan egyetemet és szakot választanom, ahol nagyon magas a ponthatár. Nyilván az elsődleges célom az volt a négy év során, hogy mindent megtegyek azért, hogy majd felvegyenek, és az érettséginél is erre igyekszem koncentrálni. Viszont utána két opcióra is felkészültem. Arra is, hogy felvesznek, és ebben az esetben természetesen nagyon boldog leszek, és Budapestre felköltözve kezdem meg egyetemi tanulmányaimat. Ám ha nem ez nem következik be, akkor sem fogok csüggedni, erre van a B tervem. Akkor mindenképpen dolgozni, utazni, új kultúrákat megismerni és nem utolsó sorban pedig nyelveket tanulni szeretnék, és jövőre újra meg fogom próbálni a felvételit.

F.K.: Hogyan tudod összeegyeztetni a tanulást és a magánéleted?

N.B.: Azt kell, hogy mondjam, hogy szinte szerintem minden korosztály megtapasztalja azt a középiskolás évei alatt, hogy ez nem egy egyszerű feladat. Az elején sokat próbálkoztam vele, hogy ezt hogyan csináljam a legcélratörőbben. Én igyekeztem mindig úgy igazítani a feladataimat, hogy a tanulás kerüljön az első helyre, mert én ezt tartom a kötelességemnek és munkámnak, de természetesen ezt úgy, hogy másra is jusson időm. Úgy érzem, hogy sikerült ezt az egyensúlyt megteremtenem a tanulás, a családom, és a barátaim között úgy, hogy nekem is jó legyen és én sem merüljek ki közben.

F.K.: Mit csinálsz szabadidődben?

N.B.: Régebben „minden lében kanál” voltam, de ez főleg az általános iskolás korszakomra mondható el. Azóta adtam magamnak egy ultimátumot, és azt mondtam, hogy le kell redukálni azt, amit a szabadidőmben csinálhatok, hiába szeretek ilyenkor több dolgot is egyszerre végezni, ennyi felé nem tud szakadni az ember. Úgyhogy próbáltam a kedvenc tevékenységeimet kedvtől függően variálni. Szeretek sportolni és szívügyem a tánc. Hasonlóképp van ez a zenehallgatással és az olvasással is, hiszen ez nagyon kikapcsol. Nyilván a családom és a barátaim is nagyon fontosak nekem, ezért a velük töltött idő is mindig nagy élmény számomra.

F.K.: Mennyire tartod fontosnak mások véleményét rólad?

N.B.: Talán lehet, hogy ez kicsit a hibám is, de én valamiért nagyon adok mások véleményére, és ez így van akkor, ha az pozitív, és akkor is, ha negatív. Abban az esetben, ha negatív, akkor először egy kicsit bosszant, hogy miért alkotnak az emberről negatív véleményt, de utána megpróbálom átértékelni a helyzetet és azt látni, hogy vajon mi alakíthatta ki ezt a negatív képet rólam. Ezek után, ha reálisnak látom, akkor ezen igyekszem változtatni. Nyilván a pozitív véleménynek jobban örül az ember, és abból csak folyamatosan épülni tud. Meghallgatom mások véleményét, értelmezem, és ha tudok változtatok, viszont, ha alaptalannak látom, akkor pedig nem szoktam magamon csak azért változtatni, hogy esetleg másnak szebb kép alakuljon ki a fejében rólam.

F.K.: Mire vagy a legbüszkébb a fehérvári Diáktanácsban töltött évekből?

N.B.: Ez a második évem a Diáktanácsban, és nyilván az elsődleges dolog, ami kicsit hozzám is kapcsolódik és büszkeséggel tölt el az az, hogy sikerült meggyőzni a többieket, hogy az első évben rám szavazzanak. Ezzel, úgy gondolom, hogy meg tudtam törni egy olyan jeget, hogy én lehettem az első lány, aki betöltötte az elnöki posztot.  De az összes programunk, amit elkezdtünk és beleadtuk szívünket, lelkünket, az mind igazán jól sikerült, úgyhogy nehéz lenne egyetlen dolgot kiemelni. Én a jótékonysági estet különösen a szívügyemnek tartom, büszke is vagyok erre a kezdeményezésünkre és nagy öröm számomra, hogy minden évben úgy sikerült, ahogy szerettük volna,  valamint lett egy hagyományteremtő jellege. Ha valamit még ki kéne emelnem, az az lenne, hogy ez az egész létezik és működik Fehérváron és, hogy mennyire becsülendő, hogy ilyen sokan, például a diáktanácsosok hozzájárulnak és munkát fektetnek bele.

F.K.: Miben változott a Diáktanács működése, amióta ott vagy?

N.B.: Azt szokták mondani, hogy hozott anyagból jó dolgozni, és nekem ez megvolt. Az elődeim által, akik szépen és viszonylag jól kiépítették ezt a közösséget, mi csak folytattuk ezt a munkát. Ez alatt a népszerűsítést is értem többek közt a különböző közösségi oldalakon, a Facebook-oldalunkat igyekeztünk pörgetni, valamint az utóbbi időben az Instagrammon is gyakrabban megjelentünk. Nagy örömmel tölt el, hogy ezek a programok is tudtak még tovább fejlődni, mert lehet, hogy voltak korábban is, de ezeken belül is tudtunk előrelépést mutatni. Beleértve a kapcsolatépítést is, aminek a keretein belül sok városba eljutva tapasztalatok szerzésére és cserélésére is volt lehetőségünk. Ami nagyban a városnak köszönhető; viszont én úgy gondolom, hogy ehhez elmaradhatatlan, hogy a diáktanácsosok vagy a diákság éljen ezekkel és igenis aktívak legyünk, hiszen csak ekkor van előrelépés és eredmény.

 

Szöveg és fotó: Fónagy Kitti Márta (Vasvári Pál Gimnázium)

A szerző más írásait a KittiKém Blog bejegyzéseiben olvashatod!