Többszörös démoni megszállottság

Elszomorítóak a kambodzsai ruhagyártó cégek alkalmazottjainak körülményei. Átlagosan napi 14 órát dolgoznak, és a bérük kevesebb napi 1000 forintnál. Így nem csoda, hogy sok mindent megpróbálnak tenni annak érdekében, hogy ez változhasson:

Nemrégiben egy óriási botrány tört ki egy úgynevezett többszörös démoni megszállottság miatt. A candai ipartelepen történt az incidens. Egy munkás elkezdett torkaszakadtából üvöltözni, hogy beleköltözött egy túlvilági lény. Őt követte 34 társa, akik hasonlóan viselkedtek. Olyan komoly rángásokat és arckifejezéseket produkáltak, hogy végül a feletteseik ördögűzőket hívtak.

A ruhagyári dolgozók szakszervezete, úgy gondolja, ez nem egy parajelenség volt, csupán így próbálták megakadályozni a munkát, mivel kevés a fizetésük. Ha nem emelkednek a bérek, további ördögi megszállásokra lehet majd számítani. Kambodzsában az emberekben nagyon erős a hit az emberekbe beköltöző szellemekről, talán ezt használhatták ki.

Szöveg: László Vivien – Lánczos Kornél Gimnázium

Forrás: Hihetetlen újság

[radio_player id="1"]