Ismét kijárási korlátozás lépett életbe Magyarországon a járványhelyzet miatt. Este nyolctól hajnali ötig senki sem mehet el otthonról, kivéve ha valakinek dolgoznia kell és erről igazolása is van. Ezzel azt próbálják elérni, hogy kevesebb emberrel kerüljünk kapcsolatba, így talán megállíthatjuk a vírus terjedését.
Az egyetemisták és a gimnazisták újra otthon tanulnak. Egy pszichológus szerint az emberek egy része néhány napig jól bírja a bezártságot, ki tudja pihenni magát, végre van ideje olyan dolgokra, amikre eddig nem. Mindenkinek mást jelent a karantén, valakinek egy jó emlék lett/lesz, de bizony olyan ember is akad, aki egyáltalán nem is fog emlékezni, vagy már most sem emlékszik, mit csináltak.
Az embereket 4 csoportba sorolhatjuk:
- az első, aki nem csinál semmit, csak fekszik és tv-t/sorozatot néz;
- van az a csoport, aki lustálkodik, de azért néha csinál valamit;
- de akadnak olyan emberek is, akik ilyenkor élik életük ”legjobb” pillanatait, sokat sportolnak/diétáznak;
- és vannak a HŐSÖK, akik minden nap értünk dolgoznak.

Ha valaki nem tudna mit kezdeni magával otthon, akkor itt van pár ötlet, miket csináljon:
- Ha van kert, akkor azt kihasználthatjuk akár csak egy séta erejéig. Vagy ha van kutyád, vagy cicád, akkor játszhatsz vele; esetleg ha jó az idő, labdázhattok.
- Panelban lakóknak ajánlom a szomszéd idős néni/bácsi vagy a dolgozó emberek kutyáját sétáltatni. Elmehetünk bevásárolni egy idős ismerősnek vagy akár otthonra, ezzel is levesszük dolgozó szüleink válláról a terhet.
- Személyes kedvencem a testvérek idegesítése, a jelenlegi helyzetben mindenki elkezd szélsőségesen viselkedni, sokkal látványosabbá válnak a különbségek. Ahhoz, hogy ezeket a szélsőséges viselkedéseket tompítani tudjuk, nagyon fontos a mozgás: akár a nappaliban, erkélyen, kertben. Teljesen mindegy hol: a mozgás a lényeg!
Következzen még néhány olyan dolog, amit a házban teljes nyugalommal csinálhatunk:
- Társasozhatunk, és most, hogy közeledik a karácsony, lehet adventi koszorút készíteni és kézműveskedni, hiszen a karácsony a szeretet ünnepe és az adventi időszak a lecsendesés időszaka;
- egy jó film, sorozat vagy könyv sose rossz ötlet;
- bővíthetjük a főző-sütő tudásunkat ;
- esetleg elsajátíthatunk egy új nyelvet és/vagy a meglévő tudásunkat bővíthetjük.
De olyanra is van lehetőség, ami keveseknek a kedvence, ez pedig a szelektálás. Továbbá vidám zene hallgatása közben kitakaríthatjuk a lakás minden egyes zegzugát.
A házi karantén miatt a családtagokkal való kapcsolattartás is nehézzé vált, ennek egy nagyon jó alternatívája a videochatelés, amennyiben a körülmények ezt lehetővé teszik (gondolok itt például a nagyszülőkre, akiknek még azt is meg kell tanítanunk telefonon keresztül, hogyan működik a technika).
Végezetül: ha a fentieket mind megcsináltad és készen vagy az összes leckével… akkor akár téli álmot is alhatsz!
Szöveg: Hagymási Eszter (Láncos Kornél Gimnázium)
Fotó: Pixabay