Nem meglepő, hogy a közelmúltban az X-Faktorba is gyakran meghívott akrobatikus rock and roll felnőtt nagyformáció tánccsapata, a Szupergirls másodszorra is bezsebelhetett egy – kemény munkával kiérdemelt -világbajnoki címet Svájcban. Saját és csapata élményeiről számol be az egyik fiatal tehetség, Megyesi Veronika, aki nem csak a Szupergirls egyik büszke tagja, hanem párost is táncol, emellett pedig a székesfehérvári Lánczos Kornél Gimnázium egyik végzős diákja.
#Hashtag: Mindig is táncos szerettél volna lenni?
Megyesi Veronika: Hu! Már 11 éve táncolok, de sosem gondoltam volna, hogy egyszer idáig eljuthatok, ami egyszer álom volt, az ma már a valóség és az életem része. Még csak 7 éves kis elsős voltam, mikor az egyik osztálytársam mesélt a táncnak ezen műfajáról, kipróbáltam és hát ‘rajtam ragadt’.
#: Milyen egy világbajnok csapat tagjának lenni?
M.V.: Még mindig nem hiszem el, hogy világbajnokok vagyunk. A verseny minden egyes percét újraélném. Ami a csapatokat illeti több kategóriában is táncoltam; children, junior, felnőtt kategóriákban kis és nagy formációkban egyaránt. Minden fokozatot végigjártam, de a csapatösszetartás mindig ugyanaz. A csapatod a második családod, az edzők pedig olyanok, mint a szülők. Együtt nevettek, együtt sírtok, együtt álljátok ki a próbákat, együtt ünnepeltek, együtt táncoltok. Egy egységként működtök együtt, ez a legszebb az egészben.
#: Mi volt a legszebb táncélményed?
M.V.: A táncban a legjobb élmény az, amikor kiállok a színpadra és átkerülök egy másik világba, kizárom a körülöttem lévőket, és hagyom, hogy magával rántson. Nem gondolkozom, csak élvezem. Szóval a táncban a legszebb élményem maga a tánc. Ezek mellett persze imádom a versenyek, az eredményhirdetés hangulatát és azt, hogy különleges helyekre juthatok el a világban, de mindez csak bónusz. Még csak két éve járok világversenyekre, mégis rengeteg helyre jutottam már el, pl: Szlovákia, Németország, Indonézia.
#: Hogy mennek az edzések a suli mellett?
M.V.: Heti négyszer késő esténként, néha duplaedzés a páros tánc miatt. Sokszor nehéz megtalálnom az egyensúlyt, ja és még a szórakozásról, pihenésről nem is beszéltem… Mivel én székesfehérvári vagyok, és egy pesti egyesületben táncolok, így az utazás nagyon sok időt és energiát vesz el. Általában még az edzés előtt és a vonatúton tanulok.
#: Volt-e olyan mélypont, amikor azt hitted feladod?
M.V.: Meg se tudnám számolni, hányszor volt már. Volt, hogy a fáradságtól, a folytonos kisebb sérülésektől vagy csak mert egyszerűen minden összejött, és összecsaptak a fejem felett a hullámok. De mélypont ide vagy oda, a tánc a mindenem, és semmi áron se tudnék lemondani róla, hozzon bármi nehézséget a holnap.
#: Mennyi kiadást igényel a tánc, az útiköltség, a fellépőruha?
M.V.: Rengeteget. Szerencsére a fellépőruha nem havi kiadás. Mindig az új koreográfia témájához tervezi nekünk egy régi csapattag, és évente csak egyszer hozunk új témát. Persze a fellépésekért kapott pénzt a csapat kiadásaira fordítjuk, például a jelmezekre, egyesületi melegítőkre és minden másra, amire tudjuk. Ez azért megkönnyíti mindannyiunk kiadásait.
#: Hogy képzeled el a jövődet az érettségi után?
M.V.: Egy nap szeretnék edző lenni, koreográfiákat kitalálni, egyesületi csapatokkal foglalkozni. Ami pedig a rövidebb távú terveimet illeti, szeretnék minél több világbajnoki címet szerezni a csapatommal és a páros táncban is hasonló eredményeket elérni.
Szöveg: Fuják Csilla (Lánczos Kornál Gimnázium)
Fotók: Megyesi Veronikától