Az ember tragédiája 1

Székesfehérváron éppen 200 évvel ezelőtt kezdődött a színjátszás hivatalos pártolása. Ennek tiszteletére mutatta be a Vörösmarty Színház Madách Imre nagysikerű művét, Az ember tragédiáját.

A darab 15 színből áll, amit 4 rendező (Bagó Bertalan, Hargitai István, Horváth Csaba és Szikora János) közös munkával álmodott színpadra. A december első hétvégéjén bemutatott premier minden tekintetben nagy sikert aratott. Az 1862-ben íródott mű idén 157 éves, amit azóta számos író és rendező újraalkotott, újragondolt, azonban az alkotás nehézsége és mélysége miatt ez különösen nehéz feladat. A Vörösmarty Színház rendezőinek köszönhetően most a fiatalabb korosztály is megismerheti és megértheti ezt a meglehetősen komoly darabot. Nekem is volt szerencsém megtekinteni az előadást, így a cikk megírásánál a saját tapasztalataimra, érzéseimre, meglátásaimra támaszkodhatok.

Nagy meglepetés volt számomra, hogy ez a több mint 150 éves mű, még ma is mennyire aktuális mondanivalóval rendelkezik. Madách, kora társadalmának a figyelmét akarta felhívni arra, hogy az emberiség sorsa rossz irányba halad, amin csak mi magunk tudunk változtatni. A ma színháza segít felismerni, hogy az emberiség ősi problémája nem a lecsengett múltban van, hanem itt van most is a jelenünkben, a mindennapjainkban.

A darabban, az összes színben megjelenik egy homokkal teli láda, ami a Földet jelképezi.  Bár az emberiség mindig változik, és változni fog, de van, ami állandó és örök, ami soha nem hagy el minket, amíg mi kitartunk mellette; a hazánk, a föld, ahol élünk. Ma hány fiatal él idegen földön és hányan ábrándoznak külföldi boldogulásról? Madách Imre eredeti szövegének megértése fiatal ésszel nehéz vállalkozás, de az író egyértelmű jelzése számomra, hogy Isten mindig megmutatja nekünk a helyes utat.

Sokan kínlódnak magánéleti problémákkal, a pénz hajszolása elfeledteti az emberekkel, hogy élni kell!  Mindenki hajlamos vakon csörtetni a saját feje után, süket fülekkel meg sem halljuk az intő vagy bíztató jeleket. Pedig Isten minden lépésünknél jelen van, és segíteni akar rajtunk. Számomra ez az, amit a darabból megőriztem és magammal vittem a szívemben. Az ember tragédiája 1 cím már előre jelzi, hogy tervben van a mű folytatása. A várhatóan 2020-ban bemutatásra kerülő darabon olyan híres magyar írók dolgoznak, mint Márton László, Tasnádi István, Térey János és Závada Pál. Az azonban, hogy mi zajlik a kulisszák mögött, milyen lesz ,,Az ember tragédiája 2”, az még az írókon és rendezőkön kívül sokaknak nagy talány. Vajon mi lesz a következő alkotás témája és mondanivalója? Egy biztos, ez a mű mindig örök, ötletgazdag és kifogyhatatlan képzeletforrás az alkotni vágyók számára.

Szöveg: Ruff Dorka – Ciszterci Szent István Gimnázium

[radio_player id="1"]