A december 30-án megrendezett „Minden rendben” lemezbemutató előtt készítettünk interjút a Blahalouisiana két oszlopos tagjával, Schoblocher Barbarával és Pénzes Mátéval. A Petőfi Kultúrtanszék előterében ültünk le beszélgetni.
Miben más az új album?
Barbi: Abban nem változott, hogy ugyanúgy a saját élményeinkből, velünk történt eseményekből inspirálódtunk, ezekből írtuk meg egy-másfél év alatt. Viszont sokkal érettebben álltunk már a lemez hangszereléséhez, mint az előzőeknél, hiszen tanultunk a korábbi munkáinkból. Abban is más, hogy ezt teljesen analóg vettük fel, mert azt szerettük volna, hogy a hallgató azt hallja vissza, ami akkor ténylegesen megszólalt, ugyanakkora élményt kapjon, mint egy élő koncerten.
A lemezbemutató miatt nagyon sok koncertetek volt. Befolyásolta ez a karácsonyi, szilveszteri hangulatot?
Máté: A zenekari ajándékozást pont ma tartottuk. A karácsonyt megelőző napokban is koncerteztünk, aztán 27-én megint. Nekem messze is laknak a szüleim, tehát nem igazán volt időm hazamenni. Régen ez teljesen más volt, nagy családi ünnepséget tartottunk. De ez egyáltalán nem negatív, ez a második családunk, mindenki így gondolja a zenekarban. Most az otthoni családra jutott kevesebb idő, erre meg kicsit több.
Iskolásként is nagyon nehéz volt összeegyeztetni a sulival az ajándékvásárlást, csomagolást, nektek biztos még nehezebb volt.
Máté: A mai ünneplésre szánt ajándékokat a zenekar 90%-a ma szerezte be.
Említettétek, hogy a saját tapasztalataitokból építkeztek. Pozitív és negatív élményekből is inspirálódtuk?
Máté: Igazából a lemez címe az, hogy „Minden rendben”, ez pedig önmagában is egy pozitív kicsengésű dolog, de ha valaki figyeli és ismeri a Blaha szövegeket, az tudja, hogy a pozitív mondandó mögött mindig van egy kis irónia. Található rengeteg vidám dal a lemezen, de ha valaki igazán figyel, akkor észrevehető a mögöttes tartalom, ami feltesz kérdéseket. Ezen a lemezen van egyébként a legtöbb olyan dal, amiben egyszerűbben megfogalmazott üzeneteket közvetítünk.
Az előzőeknél voltak olyanok, amikor bonyolultabban értelmezték a szöveget?
Barbi: Azoknak a szövegeik sokkal alternatívabbak, ebben is megvan a maga mélysége, csak ezek az érzések sokkal egyszerűbben, közérthetőbben lettek kifejezve.
Az album színe kék. Van valami különös jelentése, háttértörténete ennek?
Barbi: Biztos van különböző pszichológiai jelentése, amit bele lehet magyarázni. Főként szerettük volna megújítani a korábbi Blahalouisiana imidzsünket. Így jött az ötlet, hogy a piros szín váltson át kékre. Itt a Jack White színpadi hangulatában látszódó kékre gondoltunk. Nem tudom, pontosan a kék szín hangulatilag mit fejez ki, de szerintem sok dalhoz nagyon jól passzol ez a fajta mély, kékség, mint a víz szimbolikája, amiben el lehet merülni, vagy csak lebegsz a tetején.
A kék színt a kommunikáció színeként szokták emlegetni. Mi a Szóval Győzni bajnokságon ismertünk meg benneteket, ebből következik, hogy nekünk a kommunikáció nagyon fontos szerepet tölt be az életünkben. Nektek mit jelent a kommunikáció? A zenén kívül hogyan fejezitek ki magatokat?
Barbi: Minden embernek alapvető szükséglete az, hogy kommunikálni tudjon, hogy kifejezze a belső érzéseit, gondolatait. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert megtaláltuk magunknak a zenét. Ez segít nekünk az önkifejezésben: egyfajta harmóniát sikerült teremteni az eszünk és a körülöttünk lévő világ között. Fontos, hogy ki tudjuk fejezni magunkat, hogy tágítsuk a szókincsünket, mert annál többféleképpen tudunk megélni dolgokat. Hozzátartozik ehhez az is, ha az ember sokfelé utazik, nyitottá válik az új dolgokra, több kultúrát megismer, könnyebben meg tudja érteni a körülötte lévő közeget.
Ti nyitottak vagytok ezekre?
Barbi: Engem az motivál a mindennapokban, hogy új dolgokat lássak, tanuljak, éljek át.
Barbi, nemrég elindítottál egy instagram kampányt a környezetvédelem témájában. Mi adta a kezdőlöketet ehhez?
Barbi: Tavaly minden koncerten elmondtam, hogy vigyázzunk a környezetre, aztán bejöttünk a backstage-be, ahol rengeteg felesleges dolog maradt utánunk. Főként egy fesztiválon, ahol a közönség is mindent szanaszét dobál. Ez egy globális probléma, amit együtt kell megoldanunk. Vannak olyan dolgok, amiken nem tudok változtatni, kénytelenek vagyunk busszal elmenni A-ból B-be. Ezért gondoltam arra, hogy egy olyan irányt keresek, amiben én változtatni tudok a saját életemben. Ez elsősorban a divattal kapcsolatos környezettudatosságot helyezi a központba.
A fast fashion problémája, ugye? Korábban említetted, hogy régen zavart, ha kétszer ugyanazt a ruhát vetted fel koncertekre. Sikerült ezen változtatni?
Barbi: Ezt a turné szezont szerintem majdnem ugyanabban a nadrágban koncerteztem végig. A felsőket variálom. Próbálok a társadalmi nyomás ellen menni, ami azt sulykolja belénk, hogy folyton a legújabb cuccokban kell lenni, ez viszont teljesen fals dolog. A hétköznapokon is igyekszem tartani, október elején döntöttem el, nem érzem rosszul magam. Apró dolgokon veszem észre a pozitív változást, főleg önmagamban, belül.
Több koncerteteken is voltunk, ahol a ,,Nem vagyok egyedül” című zenétek előtt szoktál említeni három dolgot. Vigyázzunk a környezetünkre, szeressük egymást, éljen az élő zene. Van valami jelentősége, hogy pont ezelőtt a szám előtt mondod el ezeket?
Barbi: Ez valahogy pont ide fér be zeneileg. Nagyon érdekes mennyi mindent össze lehet kötni, nem ez volt a cél, de így lehet benne valami. A „Nem vagyok egyedül” nekem arról szól, hogy vegyük észre egymást, fogadjuk el a másikat, igyekezzünk ne olyan szélsőséges nézeteket vallani, amivel más embereket bánthatunk. Inkább az elfogadást jelenti, nem feltétlen azt, amit előtte mondok, bár azt is mondtam, hogy az egyik fontos dolog az, hogy szeressük egymást. Ez pedig szorosan kapcsolódik ehhez a zenéhez.
Mostanában kaptatok egy felkérést, hogy zsűrik legyetek a Fehérvár Hangján. Milyen érzés volt olyanokkal foglakozni, akik most próbálnak nyitni ez irányban?
Barbi: A legelső Fehérvár Hangjára még én is jelentkeztem, nem lehet rám ismerni szerintem. Akkor még a Pély Barna volt az egyik zsűri. Jazz szakra jártam a Kodolányira, és Barna kb kötelezővé tette az osztályában, hogy minden énekes jelentkezzen. Ez egy nagyon jó kezdeményezés, és az is szuper, hogy ennyi tehetséges fiatal van. A Fehérvár Hangja nem azon múlik, hogy egy versenyhelyzetben ki hogy teljesít, hanem a belső mondanivalón, esetleg azon, hogy ki tud-e alakulni egy olyan zenekar körülötted, akivel később tudtok játszani.
Nemrég forgattatok egy klippet Fehérváron.
Barbi: A Road movie keretein belül fog megjelenni. Ennek az a lényege, hogy különböző zenekarokat kértek fel, hogy írjanak a városukról, tájegységről egy dalt. A klipben pedig megjelenik az adott helyszín, így a végén kapunk egy Magyarország körképet. Úgy terveztük, hogy még idén elkészül, de egy igazán bonyolult klipet forgattunk, ahol repülni fogok Fehérvár felett.
Máté: De azt fontos elmondani, hogy nem csak el lett játszva, hanem tényleg. Nincs zöld háttér, semmi. Kaszkadőr sem volt, semmi könnyítő szituáció.
Barbi: Nagyon sok az utómunka, ezért nincs még pontos megjelenési dátum, de biztos, hogy jövőre láthatják a rajongók.
Szöveg: Sándor Tamara és Alföldi Laura
Fotó: Blahalouisiana