Éva Presszó koncert a Fezen Klubban

Február 18-án Székesfehérváron a Fezen Klubban koncertezik az Éva Presszó a Kowalsky meg a Vega vendégeként.

Éva Presszó
“egy erős fekete”

Az Éva Presszó zenekar 2015 év elején alakult meg, hogy a 60-as évek életérzése és a különböző modern stílusok ötvözetével lendületes, könnyen befogadható, kellemes zenét játsszon.

Két év alatt nagy utat járt be a PopUnderground-ot játszó debreceni csapat, hiszen a kezdeti teltházas, önálló kocsma-bulik után, már fesztiválokon és nagyobb koncerthelyszíneken is megfordultak. A zenekar nagy sikernek könyveli el, hogy olyan zenekarok előtt léphetett színpadra, mint a Hooligans, Hiperkarma, Szabó Balázs Bandája és a Belmondo, valamint hogy 2017-ben országos tavaszi turnéra indulhat a Kowalsky meg a Vega vendégeként.

Az Éva Presszó egyedi hangulatú saját dalokat játszik, melyeket különböző szakmai zsűrik is pozitívan értékeltek, így került be az együttes a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjába is. A zenekar eredményesen szerepelt különböző zenei tehetségkutatókon is. Szegeden az Amatours zsűrije a második helyezést ítélte a csapatnak, míg Egerből, az Éter Fesztiválról a “Legjobb énekes”, a “Legjobb szólógitáros” és a “Legjobb ritmusgitáros” címeket is elhozták az A38-as fellépési lehetőséggel együtt. A törökszentmiklósi Amatőr Zenei TehetségQtatón az első helyet szerezték meg.

Az Éva Presszó Pauza című dalával és a hozzá forgatott klippel a Lángoló Gitárokon debütált kiemelkedő olvasói érdeklődés mellett. A dalt később az MR2 Petőfi Rádió „Extra” műsorában is bemutatták, és a Petőfi TV „Én vagyok itt”című élő műsorában, akusztikus hangszerelésben is elhangzott. A Vitorlás hajó című dal Petőfi rádiós debütálását a M.a.csek oldalon lyric videó premier előzte meg. A csapat legújabb videoklipje, a Kóbor kutya október közepétől érhető el online, míg a Ragadozó c. számhoz készült legfrissebb szöveges videó a Lángoló Gitárokon érhető el.

A zenekar első, “Nyitva” című nagylemeze júniusban jelent meg fizikai és digitális formátumban

[radio_player id="1"]