Két kilencedikes a bántalmazásról

Nemrégiben országos elismerésben részesült két Lánczos Kornél Gimnáziumba járó tanuló: Havasi Maja és Molnár Eszter, egy Bántalmazásról szóló rádióműsor elkészítői. Az idei, 28. alkalommal kiírt Tehetségkutató Diákmédia Pályázatának eredményhirdetésére május 11-én került sor, a két Táska rádiós ott vehette át díját, ami egy oklevelet és egy diákmédiai fejlesztő táborba való meghívást jelentett.

A két fiatal lány szerényen azt mondta, hogy nekik a legmeghatározóbb élményük a győzelemmel kapcsolatban a környezetükben élők elismerése volt. Örültek a tábor lehetőségének is, de sajnos nem tudnak élni vele, mert már beiratkoztak egy kémia táborba, ahogy fogalmaztak: „A rádiózás nekünk egy hobbi, egyfajta kikapcsolás, de nem hivatás”.

Azt is elárulták, hogy sok mindenben egy rugóra jár az agyuk és azonos az érdeklődési körük, így a bántalmazásról szóló műsoruk is könnyen szárnyra kaphatott. Szerintük ez egy örökzöld téma, és sajnos sok embert érint, akik nem találják vagy nem is keresik belőle a kiutat.  Ezzel a műsorral  próbáltak egy kis bátorságot és segítséget nyújtani, vagy csak felhívni a figyelmet arra: lehet, hogy a környezetünkben is él olyan, akit ez nap mint nap érint, ezért járjunk nyitott szemmel és segítsünk egymáson!

A két tehetséges kilencedikes a továbbiakban is szeretne közös projekteket vállalni, legyen szó rádiózásról vagy egyéb feladatokról és kihívásokról.

A műsort te is meghallgathatod:

Bántalmazás

 

Szöveg: Fuják Csilla (Lánczos Kornél Gimnázium)

Fotó: Pintér Ádám

[radio_player id="1"]