„Színes, változatos lesz az elődöntő” – ezt ígérik a Fehérvár Hangja szervezői. A huszonnégy versenyzőt te is meghallgathatod holnap 10 órától az Alba Plazában. És persze kiderül, ki lesz a tizenkét döntős.
Demi Lovato, Adele, Christina Aguilera slágerei mellett részletek hangzanak majd fel többek között a Hair és A padlás című musicalekből is. A zsűriben Pásztor Anna, Magán Olivér, Fehér Adrienn és Vörös Tamás értékelik majd az előadásokat.
Adventkor is találkozhatunk a versenyzőkkel a városban, a tehetségkutató fináléját pedig december 9-én rendezik a Vörösmarty Színházban. A döntő idén is egy nagy színpadi show lesz sztárvendéggel és sok táncos produkcióval. Ha szeretnéd végigkövetni a versenyt, már akár holnap is megveheted a jegyedet a Plazában.
Szöveg: Somos Nóra
Fotó: Internet