Több mint hétszáz résztvevő, sok tombola és az igazi 50-es, 60-as évek ruhái jelentek meg a 2020-as székesfehérvári Városi Diákbálon.
Hatodik alkalommal is megrendezésre került a Városi Diákbál, ezúttal az 50-es, 60-as évek körítésében. Több mint 400 diák gyűlt össze január harmadik szombatján a MOL Aréna Sóstó rendezvénytermében, hogy megmutassák, a “mi korosztályunk nemcsak farmerben tud létezni és szórakozni”. Ezekkel a szavakkal nyitotta meg a bált az est házigazdája, korábbi Székesfehérvári Diáktanács elnök, Bódig Péter, majd megköszönte az este előzenekarának, a Boka Boogie Triónak a felvezető koncertet. A megnyitó keretében köszöntötte a fiatalokat Dr. Cser-Palkovics András, a város polgármestere. Elmondta, hogy sokat jelent a városnak, hogy ennyien eljöttek és reméli, hogy mindenki a lehető legjobban érzi magát az este alatt. Ezután a Diáktanács novemberben megválasztott, újdonsült elnöke, Pleck Dominika is köszöntötte a diákokat és a megjelenteket.
A már hagyománynak számító nyitótánc sem maradhatott el, amit idén is a Diáktanács tagjai, táncosokkal összeállva, Tátrai Réka keze alatt sajátított el, majd hatalmas taps és üdvrivalgás közepette elő is adott.
A megnyitót Morvai Anna, a Fehérvár Hangja döntőse zárta, aki Ray Charles Hit The Road Jack című számával teremtette meg az igazi 50-es, 60-as évek beli hangulatot. Az este viszont csak akkor indult el igazán, amikor a nap fő előadói, a BSW Live a színpadra lépett. A Gaben és Meklód alkotta duó egy élőzenekarral kiegészülve hatalmas bulit csapott, amin a közönség egy órán keresztül tombolt.
A bálkirály és bálkirálynő-választás idén az eddigiekhez képest több jelöltet hozott, mind a hölgyeknél, mind az uraknál. Mindenki lehetőséget kapott arra, hogy meggyőzze a közönséget, hogy rá szavazzon és ezzel valakik egészen különleges módon éltek is. Volt, akinek erre a napra esett a születésnapja, de olyan is, aki megígérte, hogy ha ő nyer, azokkal, akik rá szavaztak, visszafoglalják Erdélyt.
A bálkirálynő idén Kanczler Viktória, a bálkirály pedig Szűcs Attila lett, mindketten a Tóparti diákjai.
Az este további részében Czabán Gábor, azaz DJ Revolution pörgette a lemezeket, aki korábban az “év felfedezettje” is volt a magyar DJ-k között. A lemezlovas többnyire ismert pop és latin pop remixeket vagy EDM slágereket játszott.
Az éppen nem bulizó fiatalok többféle egyéb dolgot is kipróbálhattak, mint például a fotófal, a greenbox vagy éppen a szelfitükör.
A bál elmaradhatatlan eseményére, a tombolahúzásra is sor került, ahol a szerencsés kihúzottak rengeteg értékes nyereményben gazdagodtak. A felajánlók között ott volt az Árpád fürdő, a Vörösmarty Színház, a Cutler Gym és a McDonald’s is.
Azok, akik igazán bulizós kedvükben voltak, éjfélkor átmehettek a Petőfi Kultúrtanszékre, ahol fél egytől kezdődött a bál after party-ja.
Szöveg: Lendvai Martin
Fotók: Pintér Ádám